Amit a vadludaktól tanulhatunk!!
A lúd minden egyes szárnycsapásával felhajtóerőt ad az őt követő madaraknak.
A V-alakzat miatt a csapat 71%-kal távolabbra tud eljutni,mintha minden liba egyedül repülne.
Azok az emberek,akiknek közös a célja,és egészséges közösségi szellemmel rendelkeznek,gyorsabban és könnyebben jutnak célba,mivel kihasználják a kölcsönös "hajtóerőt".
Ha egy lúd kiválik az alakzatból,azzonal érzi a magányos repülés és a megnövekedett légellenállást.
Ezért a lehető leggyorsabban vissza térnek a csoportba,hogy ne kelljen lemaradnia arról a hajtóerőről,amelyet az előtte repülő liba révén kap.
Ha van annyi esszünk,mint egy libának,akkor együtt maradunk az emberekkel,akik ugyanazon cél felé tartanak,mint mi.
Készek vagyunk elfogadni a segítséget,és mi is készségesen segítünk másoknak.
Amikor a vezérlúd elfárad,egy másik liba veszi át a helyét a menet élén.
Mindig jobb váltogatni egymást nehezebb munkáknál,és megosztani a vezetést.
A lúdakhoz hasonlóan mi is egymásra vagyunk utalva,legyen szó akár szaktudásról,különös képességekről vagy a tehetségek,adottságok és anyagi eszközök összehangolásáról.
A kötelékben repülés ludak rikolto hangokat adnak ki az élen haladó liba bátorítására,hogy tartsa a sebességét.
Figyelnünk kell arra,hogy "odaszólásunk"bátoritó legyen.
Olyan körökben,ahol sok a buzdítás-akár a saját elvek melletti kiállásra,akár meggyőződésének támogatására,-ott jól érzi magát az ember,és a épülni fog.
Ha egy lúd megbetegszik,megsérül vagy lelövik,két másik is elhagyja a köteléket,és a követi lefelé,hogy segítse és védje.
A szerencsétlenül járt mellett maradnak addig,míg el nem pusztul,vagy ismét képes repülni.
Csak azután csatlakoznak egy másik kötelékhez,vagy megpróbálják utolérni a sajátjukat.
Ha olyan okosak lennénk,mint a libák,egymás mellé állnánk a nehéz időkben,és utána is amikor már erősnek érezzük magunkat.
Egy kis szösszenet az ünnep előtt,az összetartásról.